Riszálom így is, úgy is

70 éves vagyok, mindkét csípőmbe protézist ültettek be. Kimondhatatlanul boldogan élek, bár az élet eddig is roppant nagy kegyben tartott. 28 évig lehettem része egy csodás maléves családnak. Élhettem a repülés egyedülállóan izgalmas világában. Fantasztikus szerelmet, társat adott a repülőtér, akit immár 36 éve szeretek, szerethetek. Az eddig megjelent tíz könyvem közül kétség kívül a legsikeresebb a Csípőrisza című műtéti naplóm. A vidám alkotásom, ami a protézisműtétem körüli szerencsétlenkedésemről, bukdácsolásomról szól, antagonisztikus módon, stand-up stílusban. Talán ezért is imádják annyira az olvasóim. Különösen a hasonló műtét előtt állók rajongtak érte. De!

A készülő tizenegyedik könyvem – amiben bőszen riszálom valamimet - amit éppen most tart kezében a kedves olvasó ébresztett rá valami nagyon fontos, lényeges dologra. Eddig az írás csak kedvenc időtöltés volt, hasznos, vidám elfoglaltság, kikapcsolódás. Most viszont történt valami elképesztő. Készítettem a protézisről szóló riportokat, olvastam a beszámolókat, és elképedtem. Olyan csodás emberek tiszteltek meg a bizalmukkal, akik tényleg megszenvedtek a sikerért. Azért küzdöttek, hogy újra teljes, boldog életet tudjanak élni. Még akkor is, amikor szinte elviselhetetlen fájdalommal élték a napjaikat, és küzdöttek meg a külső akadályokkal is. De nem feladva az álmukat, reményüket. Mint egy sivatagi vándor, aki napok óta nem jutott vízhez, de a forró homoktenger végeláthatatlan látványa sem tántorítja el őt attól a reménytől, hogy az oázis ott lesz valahol a távoli horizonton túl. A könyvben szereplők megtalálták, az ő kivételes történeteikről szól ez a kötet. Kiegészítve néhány kivételes szakemberrel készült hasznos riporttal, ami mind egy irányba mutat. A műtét előtt állóknak szóló segítőszándékról."